Oldalak

2008. december 6., szombat

Partytime

Képzeld el, 2008.nov.22.-én részt vettem egy fergeteges partin, a munkámmal kapcsolatban, egy elit társaságban (gazdag amerikaiak és europaiak). Fantasztikus buli volt. Kétféle ember létezik, akik pontosan tudják, hogy mivel is foglalkozok és akik nem. Addigis én remekül szórakozom.



Ilyen kaliberü emberek között sok minden elhangzott, még az is, hogyan látják ők a gazdasági válság megoldását. De erről talán legközelebb.

Üdv: Bőjte László
bojtelaszlo@gmail.com

2008. november 14., péntek

Az ENERGIA világa

Amit az elkövetkezőkben elmesélek nektek, nekem teljes mértékben megváltozatta az életem, amikor elmagyarázták mi az, hogyan működik és részesültem beavatásba.

A fizika egyes ágazatai bebizonyították, hogy minden, ami körül vesz minket energia: az asztal, a számítógép, az ágytakaró, a könyvek, az italok, a víz, az étel, a levegő,…. szóval minden, ami megfogható, még az ember is, és az életet élő lények is. Egyszóval abszolút MINDEN, ami körülvesz minket. Annyi a különbség, hogy más és más a rezgésük és az állapotuk.

Nem hiszed el, hogy energia vagy? Semmi gond, keress egy mikroszkópot, vagy megteszi egy jobb digitális fényképezőgép, olyan, amelyiket lehet legalább 16x–os nagyításra állítani, majd tedd le jó fénynél az asztalra és helyezz alá/elejébe különböző tárgyakat, növényeket, akár állatkákat és a kezedet is, és nézd meg, hogy mit látsz? Engem nagyon meglepett a látvány, mert akkor meg nem hallottam az energia ezen formájáról. És elkezdett foglalkoztatni a dolog, hogy valóban mit is látok.

Könyv könyvet követett, majd dokumentumfilmek és megtudtam, hogy tulajdonképpen ENERGIA’t látok. Ekkor merültek fel a kérdések, hogy hányféle energia létezik, van-e jó vagy rossz energia, befolyásolható-e ez az energia, ha igen mi folyásolya be? A tudásvágyam olthatatlan lett.

Időközben megfigyeltem embereket és viselkedésüket, majd kapcsoltam azt a kevés biológiai tudásom, amit az iskolában összeszedtem. Rájöttem, hogy tulajdonképpen minden ember energiára vágyik: elsősorban túléléshez szükséges, aztán biztosítja az állóképességet és az élet minőségét.

És sikerült előadásokra is eljutni, több témában és lassan-lassan összegyűlt annyi információm, hogy válaszokat kaptam a kérdéseimre.

Az energiát három forrásból kaphatjuk meg, legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint. Az egyik forrás a fizikai táplálék bevitel, minden elfogyasztott élelemből a szervezet energiát állít elő, majd ezt az energiát a nap folyamán valamilyenképpen elhasználja. Nagyon fontos, hogy minél tisztább - értem ezalatt, hogy természetesebb – legyen bevitt táplálék, illetve folyadék. A leghasznosabb, amit megehetünk, az erdei gyümölcsök, amit mi szedünk le, és frissen fogyasztunk, mert amit valamilyen gazdasági farm termel az már valószínűleg műtrágyázva, vagy vegyszerezve volt a jobb termés érdekében. Az italokat illetően az erdei forrásvíz, lehetőleg minél magasabb hegyen, közel a csúcshoz legyen a forrás, mert ott meg viszonylag tiszta a víz.

A második forrás a szellemi táplálék: speciális irodalom, olyan személyek (példaképek) társasága, akik jártasok az energia világában, a témát tárgyaló dokumentumfilmek, önszuggesztió, speciális zene, és nem utolsó sorban a hit (nem vallásos hitre gondolok, hanem arra, hogy mit hiszel magadról, hogy ez a hit pozitív vagy negatív).

A harmadik forrás azok az emberek, akik beavatottak az energia világába és képesek az energiaátvitelre. Én már kaptam így energiát. Fantasztikus élmény volt, és tanácsolom mindenkinek, mert felér egy orgazmussal :). Ez lehet korlátlan szeretet is, amit közeli személyektől kapunk, bár nem olyan erős.(Tudok még egy természetes energiaforrást, amit pénzzel meg lehet vásárolni, ezt használom én is, ha meg akarom turbózni az egészet. Ez az energiaforrás képes tartósan meghatványozni az előzőekben felsoroltakat. Az érdeklődőknek szívesen elárulom, illetve.)

Nos kedves olvasóm, te hogy állsz energiával? Mi a véleményed?

Várom megjegyzéseiteket!
Üdv: Bőjte László
bojtelaszlo@gmail.com

Itt elolvashatod, hogy mire használjuk el az energiánkat: A szervezetre káros külső hatás

További információk: http://bojtelaszlo.blogspot.com

http://fiatalongazdagon.blogspot.com

http://boldogsagrecept.blogspot.com

2008. október 24., péntek

Tudatosság

Amint már jeleztem alkalmam nyílt személyesen is találkozni néhány ismert magyarországi ismert személlyel, mint Czene Attila olimpiai bajnok, Czifra Noémi és Sebestyén Balázs televíziós műsorvezetők, Tonk Emil a magyar marketing szövetség alelnöke, Crystál együttes és Novák András az Édesvíz könyvkiadó ügyvezető üigazgatója.

Mind egy közös elvet vallottak éspedig „A Tudatos Élet”.

Számodra mit jelent ez kedves olvasóm? Szerinted miért lehet mindez fontos?

Ilyen és hasonló kérdésekre kaptunk választ tőlük. Van, akiket nem ismertem előzőleg, másokat meg nem igazán értékeltem, de miután végig hallgattam előadásaikat, megismertem a gondolatvilágukat, rájöttem, hogy különleges emberek, akikre érdemes odafigyelni. Ugyanis kiderült, hogyan érték el mindazt, amik ma valójában. Ők odafigyeltek a részletekre, hogy kivel és mivel veszik körül magukat, mit néznek, és mit olvasnak, na és kitől tanulnak. Tudatosan keresik a jót mindenben, elfogadják a történteket, rendszeresen új dolgokat tanulnak, szeretnek adni, és a szeretet vezérli életüket.

Balázs volt az első és kérdéssel kezdett, hogy kik is vagyunk valójában, és mennyire ismerjük magunkat. Hasonlattal élve, olyanok kell legyünk, mint az az autóvezető, aki maga rakta össze az autóját, és minden darabkáját ismeri. A különbség csupán annyi, hogy már kész lények vagyunk, viszont felelősek vagyunk azért, hogy mivé válunk.

Mivel minden számít, minden fontos, érdemes odafigyelni, hogy mivel és kivel vesszük körül magunkat, mit eszünk és mit iszunk, mivel érintkezünk, mert minden befolyásol minket. Az emberek nagy többsége olyan, mint egy kaméleon, ami felveszi a környezete színét; az ember felveszi környezete viselkedési típusát. Én személy szerint egy éve kísérletezek saját magammal és észrevettem, hogy sok mindent tudok befolyásolni, még ember is, úgy hogy nem is beszélek vele. Lehetséges szerinted? Neked is van ilyen tapasztalatod?

Köszönhető az ilyen előadóknak és a sok olvasmányomnak már megértem miért van olyan nagy különbség ember és ember között (Bill Gates és az útszéli kolduló-; Albert Einstein és a volt fizikatanárom-; II János Pál Pápa és a helybéli pap-; Edwin Marton és a cigány hegedűs-; Kovács Ágnes és a patakban fürdő gyerekek-; Winston Churchill és korunk politikusai között). Mindegyiknek 24 órából áll a nap, szerinted mitől van ez a nagy különbség kedves olvasóm?

Noémi előadása is a tudatosságról szolt és azt is elmondta: „A boldogság nem más mint a félelem nélküliség. Azt is elmondta, mint médiai dolgozó, hogy sajnos a média nem azért van, hogy a közönséget szolgálja, hanem, hogy megvezesse a nézőközönséget s a reklámok által forgalmat generáljanak a reklámozó cégeknek. Erre utalt Balázs is. Novák András mesélt a tudatossággal elért tapasztalataiból, valamit további gyakorlatokat és könyveket ajánlott a tudatos teremtéssel kapcsolatban.

A napot a Crystál zárta egy riportsorozattal és néhány klassz slágerrel, ami a tudatosságról szolt, abból a megfontolásból volt így összerakva a műsor, hogy ők mind a tudatos életvitelüknek köszönhetik mindazt, amit elértek. Számomra ők mind példaképek.

Várom megjegyzéseiteket!
Üdv: Bőjte László
bojtelaszlo@gmail.com

2008. augusztus 15., péntek

A hit

Lassan két éve foglalkozok az emberi képességekkel és tulajdonságokkal, boncolgatom a gondolatot, hogy vajon miért képes az egyik ember szinte mindent megvalósítani, míg mások saját magukat nem képesek fenntartani? Te is gondolkodtál már ezen? Szerinted miért?

Már több mint egy tucat könyvet olvastam, előadásokra jártam és minél többet foglalkozok e témával egyre szilárdabb a meggyőződősem, hogy ez a képesség, illetve képtelenség a hiten alapul. Nem a vallásos hitről beszélek, hanem a saját meggyőződésünkről kedves olvasom, arról, amit saját magadról hiszel.

Jogosan merül fel mindenkiben a kérdés, hogy mi ennek a hitnek az alapja?

Kiváló kérdés, ugyanis ennek a hitnek az alapja a nevelő környezetünk és a külső hatások összessége. Itt azt értem, hogy a gyerek feltétel nélkül elfogadja nevelői állításait (kivételt képez az az eset, amikor a nevelő cselekedetei ellentmondanak az állításoknak. Például szülő/tanár a gyerekhez: „Ne dohányozz, mert káros az egészségedre!” és tíz perc múlva ugyanez a szülő/tanár rágyújt egy cigarettára, a gyerek szeme előtt. Ilyenkor jobb lett volna előre hallgatni, mert a hitelességét a kijelentés teljesen elvesztette. Sőt keresi a gyerek az alkalmat, hogy ő is rágyújthasson), és a környezetéből felvett információkat (legjobb példa a média és újságok, pontosabban a reklámok, amiben a kedvenc mesefigurák, közismert hírességek ajánlanak valamit megvásárlásra, mert az milyen jó. Csak azt nem tudja az ártatlan tévénéző/olvasó, hogy annak a reklámszereplőnek, a reklámkészítő cégnek esetenként akár millió dollárt is kifizetnek, és ezzel növeljék a cég bevételét).

Tehát mindent, amit igaznak fogadunk el a környezetünktől, az alakítja a hitünket, a hitünk pedig a világunkat. A hit egy másik nagyon fontos befolyásoló tényezője a nevelés. És itt senkit nem szeretnék megbántani, sajnos közismert tény, hogy a szülők úgy nevelik utódjaikat, ahogy ők is nevelve voltak egykor. Ebben csak az a rossz, hogy lassú mértékű a személy, a közösség fejlődése, sőt inkább lemaradás figyelhető meg. Bár előnyös volna a család és a nemzet érdekében is néha előadásokra járni, vagy könyveket olvasni hasonló témában, nagyon kevesen teszik meg.

Volt alkalmam megismerni ilyen családokat is. Érdekes módom más náluk a családi légkör, sokkal pozitívabb a családtagok hozzáállása az élethez, vidámak, szeretetteljesek és kellemes a társaságuk, mindamellett, hogy meg van egy elfogadható anyagi háttér. Mindez azért lehetséges, mert a hit befolyásol mindent: az egészségünket, a jövedelmünket, a kapcsolatainkat, mindent.

De ahhoz, hogy bármi megváltozzon egy ember életében előbb el kell fogadnia a fenti mondatot. Nem könnyi, főleg, míg másokat hibáztatunk mindenért. Nekem is egy évbe telt, de az óta MIDEN MEGVÁLTOZOTT körülöttem, és körülötted is meg fog változni, csak hinned kell, hogy veled született az a képesség, hogy irányítani tudod a saját életedet.


Részlet A Titok című filmből

Végezetül egy dologra kérlek kedves olvasó: mielőtt elfogadnád ezt tőlem, figyeld meg a környezeted, és gondolkozz el azon, hogy TE MIBEN HISZEL? Szerintem, ez lehet a legjobb kezdet.


További információk: http://bojtelaszlo.blogspot.com

http://fiatalongazdagon.blogspot.com

http://boldogsagrecept.blogspot.com

2008. június 13., péntek

Tanuljunk meg elfogadni



Egy héttel ezelőtt találkoztam Novák Andrással, az Édesvíz könyvkiadó ügyvezető igazgatójával és ő is erre tanított minket, hogy tanuljunk meg elfogadni, mert ez a lelki béke alapja és a fejlődés kezdete. Másra is tanított minket, de erről legközelebb írok.

Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. május 15., csütörtök

Az álom

A múltkor egyik napon több üzleti tárgyalás után este fáradtan zuhantam az ágyba és pillanatok múlva mély álomba szenderültem. Páratlan álomba, ahol összeesküdött a világ, hogy mindenki segít nekem előbbre haladni. A jó emberek odajöttek hozzám és segítettek nekem, mások pedig mutattak valami ritka szépséget: különleges egzotikus virág, különös formájú természeti képek, gyönyörű virágos rétek. Az utcákon luxusautók sokasága követte egymást, az utak mentén szép házak voltak és virágba borult fák üdvözölték az arra járókat, minden ember kedvesen mosolygott, a szeretet sugárzott belőlük. Az egész egy gyönyörű paradicsomra hasonlított a leginkább. Minden esemény több boldogságot váltott ki belőlem.

Annyira felpörögtem, hogy megébredtem. Bámultam a plafont és azon gondolkoztam, milyen jó lenne, ha tényleg ilyen lenne a világ, Aztán el kezdtem gondolkodni: hogyan lehetne ezt megvalósítani? Az órák múlását a szomszéd kakukkórája pontosan jelezte. Már hajnalodott, amikor egy ötlet suhant át az agysejtjeimen. Az egyik példaképem szokta mondani, hogy „mindig úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy az emberek bánjanak veletek”. Pár másodperc alatt eldöntöttem, hogy kipróbálom.

Nem jött többet álom a szememre, így belekezdtem a reggeli olvasásba, és az olvasmányom is megerősítette az elgondolásomat. A szokásos reggeli rituálé közben megláttam milyen szépen kizöldült az ablak alatt a fa, és némán megköszöntem szép kilátást. Az egyetemre menet néhány szép lány jött felém csoportban, és mosolyomra visszamosolyogtak, ismét megköszöntem. Amikor a buszra kellett felszállni egy öreg néninek segítettem, aki szintén kedvesen rám mosolygott és megköszönte, én is.

És a gyönyörű napsütéses napon így ment egész estig, a csoporttársaimmal, a tanárokkal, az üzletessel. Volt, aki gyanúsan fogadta viszonzás nélkül a mosolyom, de bizonyára nem értette, hogy a legszebb dolog, amit akkor tehettem az, ha mosolygok. És még nincs vége. Este kimentem sétálni és épp előttem száguldott el álmaim autója,…. majd kiugrott a szívem és hirtelen nagyon fellelkesedtem. A közeli kis utcában, ahol még nem jártam, néhány pompás ház fogadott, virágba borult fákkal az udvarán, és a kert tele gyönyörű tulipánokkal. Ezeket is nagyon köszönöm. Csordultig teltem szeretettel és boldogsággal: what a beautifull day!

Egy ilyen nap után érzem, hogy igazából élek, és hogy pezseg a vér az ereimben. Érdekesebb csak akkor lehetne, hogyha az emberek arra törekednének, hogy a szeretet vezérelje életét, hogy a szépet keressék, és jót tegyenek nap mint nap. Milyen csodálatos lenne.

Így másnap kezdhettem előről és ismét működött. Harmadik nap valaki úgy gondolta próbára tesz és megtréfáltak alaposan, de én a legnehezebb pillanatban is mosolyogtam, és megtaláltam a gonosz szándékban is azt, ami a hasznomra válik, és még csak meg sem sértődtem a tréfán, sőt köszönöm, sokat segített megérteni néhány eddik érthetetlen dolgot és észrevenni néhány háttérben megbúvó hibát.

Visszagondolva édesapám jut eszembe, amikor azt mondta, hogy a mennyország és a pokol itt a földön van, és ahogyan élünk, úgy alakítjuk ki a saját mennyországunka, illetve poklunkat. Én a mennyországnak úgy vélem megtaláltam a kulcsát. Én mindenképp egy gyönyörű utazásként fogom fel az egészet. Továbbiakban mindenkinek a saját döntése, hogy velem tart vagy sem.
„Alkotod a saját univerzumodat azzal a mértékkel, amelyel élsz.” Winston Churcill
„Kövesd a boldogságodat és az Univerzum ott is ajtót nyit neked, ahol eddig csak falak voltak.” Joseph Cambell

Ha mégegyszer végiggondolod, rájössz, hogy van itt valami, ami téged is segíthet egy jobb életminőséghez.

Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. május 5., hétfő

Miért FiatalonGazdagon?

Miért FiatalonGazdagon?

Nagyon jó kérdés kedves olvasom. Ebben a bejegyzésben elmondom, mit jelent mindez nekem és mit tud adni a weboldal mögötti rendszer.

Ha azt mondom gazdag mindenki először sok pénzre gondol, az embereknek egyénenként más és más összeg jelenti a gazdagságot. Valójában a gazdag szó, legalábbis számomra sokkal többet jelent a pénznél. Először is magába rajt egy jól működő és kipróbált rendszert, ami már több embernek (ismerősömnek és barátomnak is) adott egy jobb életszínvonalat, aztán természetesen passzív jövedelmet, vagyis akkor is pénzt kap, ha már kevesebbet, vagy egyáltalán nem dogozik. Azonban a pénz csak ahhoz kell, hogy ne fájón napokon át az ember feje a napi kiadásokért. Vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, amit kaphat a rendszertől.

Gazdagságot szabadidőben, ez az iparág egyik specialitása, révén, hogy passzív jövedelmet képes létrehozni az ember. Van több idő a családra, barátokra, esetenként gyerekekre, hobbira, kirándulásra és pihenésre. Mindenre, amitől az ember érezheti, hogy él. Sokszor több éves tapasztalattal rendelkező üzletemberek adják fel vagy át vállalkozásukat és termek át erre a lehetőségre, mert bármekkora tőkéje legyen egy vállalkozónak nagyon nehéz úgy kiszállni a vállalkozásból, hogy a továbbra is rentábilis és profittermelő legyen.

A múltkoriban készítettek egy riportot Donald Trump-al (amerikai milliárdos) és azt kérdezte a riporter, hogy mit tenne, ha egyik napról a másikra elvesztené a vagyonát? Tömören azt válaszolta: keresne egy jó MLM céget és elkezdene hálózatot építeni.

Gazdagságot ad a „személyiségben”. Megfigyelted kedves olvasó. Hogy vannak emberek, akik egy bizonyos üzletet képes felfuttatni és vannak személyek, amelyik egy teljesen hasonló üzlettel megbukik. Ez azzal magyarázható, hogy bizonyos személyek nem rendelkeznek azokkal a képességekkel, ami biztosítja az üzleti sikert. Van azonban további képességek, ami nem csak az üzletben szükséges, hanem az ember mindennapjaiban. Például kapcsolatok terén: egyesek szinte mindenkivel jól kijönnek, mások szinte senkivel. Ezeknek az eseteknek egyetlen magyarázata van: képességek.

Hasonló helyzetben voltam én is. Évekig halmoztam a kudarcokat, bárkivel szobaálltam néhány hét múlva kikosarazott, aztán az utóbbi egy év alatt minden megváltozott. Most hetente újabb és újabb lányok veszik fel velem a kapcsolatot, és találkozót kérnek. Sőt egyre több levelet kapok, sokszor teljesen idegen és idősebb személyektől, és tanácsokat, vagy magyarázatot kérnek az általam felrakott internetes tartalmakkal kapcsolatban.

Nem beszélve arról a sok új ismerősről és barátról, amit a rendszer ad. Havi szinten találkozok orvosokkal, üzletemberekkel, és más fontos beosztásban levő nagy vezetőkkel, akiktől folyamatosan lehet új dolgokat tanulni, mint egészségvédelem, üzletkötés, kapcsolattartás és építés, stb. Tudom mire gondolsz: „én tudok kapcsolatot tartani és építeni”. Előre én is ezt hittem magamról, csak valahogy mégsem olyan emberek vettek körül, akik között a lehető legjobban érezzem magam. Eltelt egy kis idő és minden megváltozott, míg eddig csak sodródtam az életben, most már én irányítom az életemet és sokkal szebb, mint korábban. Mostanig más kellett rajtam segítsen, most azonban elértem odáig, hogy naponta tudok embereken segíteni, hogy másabb körülmények között élhessenek.

Minél figyelmesebben olvasod, kedves olvasom rájössz, hogy itt van valami, amiből Te is kivehetnéd a részed, amivel Te is előbbre juthatsz, és megoszthatod további ismerősökkel. Tudom, sokan félnek a változástól. Éppen ezért van ez a rendszer, hogy segítsen azoknak, akik mégis változtatni szeretnének jobbra, mint mostanig.

Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. április 18., péntek

A hatodik befolyásoló tényező

Írtam az előző bejegyzésemben, hogy két közös dolog van az ismerőseim egyik csoportjában, az első volt, hogy céljaik vannak az életben, és íme a másik: példaképük és mentoruk van. Miért fontos ez?

Elmesélek egy velem megtörtént esetet. 20 éves koromban olvastam egy könyvet, Dr Szilágyi Vilmos: Az életvezetés ABC-je. Ebben olvastam, hogy válasszunk az ismeretségi körünkből egy olyan nemünkkel megegyező személyt, aki szimpatikus számunkra és amilyenné mi is szeretnénk válni. Néhány nap gondolkodás után választottam én is egy jópofa, víg kedélyű 40 év körüli házasembert, akire mindig is felnéztem, mert boldog házasságban élt és nagyon népszerű ember. Akkoriban le is írtam, hogy olyan szeretnék lenni.

Mindez feledésbe merült. Teltek az évek, és épp a múlt napokban kezembe került az a füzet, miközben kerestem valamit rábukkantam a leírásra. Kikerekedett szemekkel olvastam és emlékeztem vissza. Szinte hihetetlen: ugyanabban a munkakörben dolgozok, mint az a személy, sokkal jobban mennek a dolgaim, sokkal több személy barátságának örülhetek, boldog vagyok, és van még más hasonlóság is, ami korábban nem volt.

Ez nem csak az én tapasztalatom, hisz nem hiába ajánlta az író a módszert. Ez különösen fiatalkorban segíthet a felnőtté válás folyamatában. Ez még nem minden. Ennél sokkal többet tud adni egy mentor (olyan személy, aki valamilyen területen kimagasló eredményt ért el). Mint az adott terület szakembere, a komoly érdeklődőket a „szárnyai alá” fogadja, személyes tanáccsal látja el és segíti abban, hogy minél többet kihozzon a személy saját magából, illetve közvetlen környezetéből.

A mentorálás a barátságon, szereteten és kölcsönös megbízáson alapul. Az a lényege, hogy közösen átbeszélni a mentorral a céljaink, és álmaink, majd ő tapasztalatai szerint a témába vágó könyveket és előadásokat javasol. Magyaráz, oktat, bátorít, támogat. Ilyen tanárokra volna szükség az egyetemeken is a reáltantárgyak esetében, aki nem könyvből tud dolgokat, hanem megtapasztalta, elvégezvén az élet egyetemét.

A legtöbb mentorral az orvosi illetve üzleti világban találhatunk. Csak olyan személyek tudnak igazán jó irányítást adni és példát mutatni, akik hisznek abban, hogy előre mindig adni kell. "Bármit elérhetsz az életben, amit csak akarsz, ha elegendő embernek segítesz elérni, amit ők akarnak" Zig Ziggler

Igazán az tud igazságos úton gyorsan előre haladni bármilyen téren, aki az életét szeretetre építi. Az egész világ a szeretetre épül. Megfigyelted kedves olvasóm, mindenki szeretetre vágyik, még akkor is, ha nem vallja be. Sajnos nem így tanítanak sok embert. Mégis azt látjuk, hogy aki komolyat alakított az életében az olyat próbált adni az emberiségnek, amire a leginkább szüksége volt.

Olyan társadalomban élünk, amikor nem számít, hogy honnan jössz, ki voltál, hanem az a fontos, hogy mivé szeretnél válni, és mennyire erősen akarod. A bőség világában élünk, de csak az kaphatja meg, aki tiszta szívből el is hiszi ezt.
"Ne várj semmire; a megfelelő idő soha sem fog eljönni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen vagy, dolgozz bármilyen eszközzel, ami a kezedbe kerül, és a megfelelő szerszámokat útközben úgyis meg fogod majd találni." Napoleon Hill

Éber kell lenni manapság az új dolgokat vadászni kell, mert lehet, hogy ma őrültségnek tűnik, aztán holnapután mindenki akarja. Ha nem lovaglod meg a változás hullámát maga alá fog temetni.

Legközelebbi bejegyzésben elárulom neked, hogy mit jelent számomra a gazdagság fiatalon, és mi számomra legfontosabb érték.

Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. április 11., péntek

Az ötödik befolyásoló tényező

Előző bejegyzésemben beszéltem négy tényezőről, ami befolyásolja a modern ember életét. Ebben a bejegyzésben egy újabb tényezőről beszélek.

Az utóbbi időben sok különböző társaságban fordultam meg többnyire mind olyan emberek, akik az átlagnál eltérőbb életet élnek, boldogok és szeretettel teli életet élnek. Ők azok, akik példaként állhatnak bárki elé, mert szerények, alázatosak, szeretet és segítőkészség sugárzik belőlük. Van két közös jellemzőjük: az egyik a célok. Élettörténetükből kiderült, hogy néhány évvel ezelőtt kitűzték a céljaikat, hogy mit szeretnének elérni ebben az életben, és minden nap tesznek azért, hogy azt elérjék. A tetteiket eredmény követi és innen ered a boldogságuk és kedvező életkörülményük.

Hogy érthetőbb legyen íme egy történet:
Képzeld el, hogy épp autót vezetsz éjszaka egy sík, puszta terepen, úgy hogy nem gyújtod fel lámpát, és nem tudod egyáltalán, hová és miért indultál el, hová és mikor érkezel, igazából csak sodródsz. Sajnos ehhez hasonlóan él a legtöbb ember, és észre sem veszi ezt. Aztán képzeld el ugyanezt az esti vezetési körülményt, úgy hogy lámpák felkapcsolva, pontosan tudod, mikor és hová kell megérkezz. Az élet olyan, mint egy esti utazás. Csak 100 métert látsz előre a lámpák fényében, viszont vezetés közben végig előtted lebeg az út végén rád váró cél (család, szállás vagy éppen megálló).

Az életcél megválasztása nem csak életünk egy területére szükséges, hanem mindegyikre. Tanácsolom, hogy legyen korral kapcsolatos célod, jövedelemmel kapcsolatos célod, életminőséggel kapcsolatos célod, egészségügyi célod. Ezekből ne csak egy – egy hanem összesen legalább 10 – 15. Tudom mire gondolsz: miért fontos ez, miért éri meg neked célt kitűzni?

Korábbi bejegyzéseimben már beszéltem róla, hogy az átlagember az agykapacitásának nagyon kevés százalékát használja. Azzal hogy valaki célt tűz ki maga elé, programozza az agyát és bekacsolja a sikermechanizmusát. Vagyis az agy, aminek 90% víz el kezd nagyobb százalékban dolgozni. Szakemberek azt is tanácsolják, hogy ne csak egyszer írjuk le a céljainkat, hanem ismételjük is el, minél gyakrabban. Ez azért szükséges, mert a tudomány már igazolja, hogy uralkodó gondolataink és érzéseink tényekké alakulnak át.

Lehet kedves olvasóm, hogy ezt TE nem hiszed el. Előre én sem hittem teljes mértékben, de kezdem megfigyelni olvasmányaimmal kapcsolatban és feltűnt, hogy van igazság benne. Ekkor mélyebben beleástam magam az Ezoterika és a Kibernetika világába, és kezdtem gyakorlatokat végezni. Jól csináltam és olyan dolgok történtek és történnek, amit a számomra addig lehetetlennek tűnt, egy - egy minicsoda. Meg vagyok győződve, hogy a dolgok működnek. Ez ad egy olyan életkedvet és lelkesedést, hogy mindig képes vagyok nevetni és könnyen veszem az akadályokat.

Gondold csak el, éppen amikor készülsz nyaralni, mit szoktál csinálni? Üdülő helyiséget/útvonalat választasz? Kivel mész? Hova mész? Mit csinálsz ott? Megtervezed?
Gondolom igen, mert én is megszoktam. Ugyanígy tervezhető az élet is. Tudom ez kemény dió, több faktor befolyásolja és kevés a segítség. Ebben a cipőben jártam én is éveken keresztül.

Aztán találkoztam egy profi csapattal, akikkel most már közösen dolgozunk, és szépen jönnek az eredmények. Olyan ez a CSAPAT, mint egy hangyaboly, szervezetten és pontosan végzi a dolgát. Csak úgy árad a pozitív energia, és nem csak fizikailag dolgozunk, hanem mentálisan is. Közösen energiát termelünk egy célért: hogy minden egyes csapattag elérje saját célját. Ilyen CSAPATba érdemes TARTOZNI.

Az elején említettem, hogy a társaság tagjaiban két közös dolog van, az első tehát a célok, mindeniknek komoly céljai vannak az életben, a másik közös pedig a példakép és mentor. Erről írom a következő bejegyzést.

Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. március 27., csütörtök

A modern XXI. századi boldogság

Nem régiben elbeszélgettem néhány kedves barátommal és munkatársammal napjaink boldogságáról, és azokról a tényezőkről, ami befolyásolja a XXI század emberének az életét.

A legelső dolog, amiben mindannyian egyet értetünk, hogy a boldogság nem egy cél, hanem egy utazás, és erre a legjobb idő épp ez a pillanat. Ez az utazás gyerekkorban kezdődik és tart egy életen át. Te figyelted? Nagyon sokan feltételekhez kötik, ami nagy tévedés.

"Néha minden csak egy pillanaton múlik,
És a boldogság az öledbe hullik.
Ne szalaszd el azért soha a percet,
Mert lehet ettől lesz boldog az életed!" Ismeretlen


Vannak komoly befolyásoló tényezők, amik segíthetnek, illetve akadályozhatnak, hogy igazán boldogok legyünk.

Bármilyen furcsán hangzik, de a legelső tényező, amivel már gyerekkorban szembesülünk, és egész életünket befolyásolja az a nevelő környezetünk (szülők, családtagok, és más olyan személyek, akiket fontosnak tartunk gyerekként). Ugyanis, ha egy negatív, búskomor környezetben nő fel a gyerek, hajlamos lehet rosszul érezni magát felnőtt korában, ha boldog, és jól megy dolga, mert sosem látott hasonlót a nevelőktől. És mivel a legtöbbet utánzással tanul a gyerek, utánozza a negatívitást is, és ez szinte kizárja a boldogságot. És ez fordítva is igaz: ha egy pozitív és támogató környezetből kerül ki egy gyerek, szinte képtelenség, hogy boldogtalan legyen.

Sokan nem hiszik, de egy másik komoly befolyásoló tényező a jelenlegi környezetünk. Ezt mindaddig én sem hittem, amíg ki nem kerültem a falusi környezetből, ahol fölnőttem. Előzőleg csak csodálkoztam, hogy azon falusiak, akik egyetemet végeztek miért tértek csak kis számba vissza. Most, hogy csak vendégként fordulok meg otthon minden kivilágosodott.
Itt városon nem kell azon rágódni, hogy mit szól a szomszéd, mert nem is ismered, mivel kevés embert ismerek, nincs aki pletykáljon rólam, és a közvetlen ismerősök is sokkal pozitívabbak, mint otthoni ismerőseim. Ettől a barátok megmaradnak barátoknak, a rokonok rokonoknak, az ismerősök ismerősöknek, csak kevesebbet találkozok és beszélgetek velük. Egyszerűen csak átértékelődött bennem minden. És mindenkinek tanácsolom, hogy legalább életében egyszer, hosszabb időre lépjen ki a környezetéből, mert a javára fog válni élete során.

Aztán a harmadik dolog, ami befolyásolja a jövedelem nagyága, pontosabban nagyságának hiánya és a pénzügyi intelligencia. Erről már korábban többször írtam, amit itt elolvashatsz. Sokaknak nincs idejük boldognak lenni, mert meg kell keresni a család fennmaradáshoz szükséges pénzt, míg mások bármennyit keresnek soha nincs pénzük, mert számolni mindenki megtanult, de ésszerűen beosztani kevesen.

Egy negyedik befolyásoló tényező az egészségi állapotunk, szokásaink, hogy mit cselekszünk naponta, hogy milyen mennyiségű és minőségű élelmet fogyasztunk, milyen káros szenvedélyekkel vesszük körül magunkat. Ezt először én is kinevettem, aztán egy nagy tekintélyű orvos, aki az előző bejegyzésekben szerepel, elmagyarázta, hogyan működik az emberi szervezet. Elmondása szerint minden nap az emberi test egy nagy csata színhelye, ahol az Antioxidánsok és a Szabadgyökök megküzdenek. Ha a fent említett körülmények nem közelítik az optimális szintet, a testünk nagyon sok energiát arra pazarol, hogy fenntartsa az egyensúlyt. Viszont, ha odafigyelünk rájuk nagyon sok energiát takarítunk meg úgymond, és sokkal dinamikusabb életet élhetünk. Tehát érdemes erre is odafigyelni.

Van még egy ötödik feltétele is a boldogságnak, ami ugyan olyan fontos, mint a fent említettek, átfogóbb és még sosem beszéltem róla. Hogy mi az? Elárulom a következő bejegyzésben.

Üdvözöllek: Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. március 13., csütörtök

A szervezetre káros külső hatás

Ez a bejegyzés folytatása az előző két bejegyzésnek, ezért ajánlom azokat előbb elolvasni.

A káros külső hatás egy többrétegű negatív hatás, ami - sokszor nem is sejtjük mennyire - romboló hatású lehet életünkre nézve.

Két csoportba sorolható:
Fizikai: a háztartásban mindennapos használatú tisztítószerek, tisztálkodási szerek és kozmetikumok, valamint az élvezeti szerek. Például a cigaretta az okozója 31 betegségnek, ami halálhoz vezethet, így a cigaretta élen jár a halálokozással. A pittsburghi egyetemen kimutatták, hogy minden, amit a bőrre rákenünk, perceken belül felszívódik, és bekerülvén a véráramba, öt perc alatt bárhová eljut a szervezetünkbe. Az OSHA (Amerikai Munkahelyi Biztonsági- és Egészségvédelmi hivatal) bevizsgáltatott szinte minden összetevőt, ami megtalálható a piacon lévő termékekben. 2983 káros összetevőt találtak, amelyek valamilyen szinten mérgezik a szervezetet nap mint nap. Ezért egyre gyakoribb a rák és más régebben nem ismert betegségek a fejlett civilizációkban, és az orvostudomány képtelen legyőzni ezeket. A nyitottabb orvosi körök, már nem akarják leküzdeni a rákot, inkább megelőznék. Itt jön be a képbe az alternatív gyógyászat és az egészséges életmód, ezért a wellness - ipar az elkövetkező években nagyot fog hódítani. Ez tény!

Pszichikai: ide sorolható minden, amit látunk és hallunk. A képeknek nagyon nagy hatása van az életünkre, sokkal nagyobb, mint amit el tudunk képzelni. Ugyanez a helyzet a hangokkal is. Mindkettő tartalmilag lehet a negatív hatástól a semlegesen át egészen pozitív hatású. Minden, amit látunk és hallunk, befolyásolja a gondolatainkat, így alakulnak ki az érzelmeink. Ezek a gondolatok és érzelmek befolyásolják a történteket.

"Ügyelj gondolataidra, mert szavaiddá válnak!
Ügyelj szavaidra, mert tetteiddé válnak!
Ügyelj tetteidre, mert szokásaiddá válnak!
Ügyelj szokásaidra, mert személyiségeddé válnak!
Ügyelj személyiségedre, mert Az lesz a Sorsod!" Ismeretlen

És íme a megígért harmadik gyógymód, ez összefügg a pszichikai hatásokkal, amik minket érnek. Ezt a módszert Dr. Masaru Emoto, japán orvos és kutató dolgozta ki, aki egy nagyon elismert szakember. A módszer alapja, hogy testünk 70%-a víz, az agy víztartalma pedig 90%. "A víz az élet szülőanyja, a víz a halál takarítónője." -mondta Jakab István vízkutató.

Dr. Masaru Emoto kísérleteiben sikerült bebizonyítani, hogy a hangok és képek a vizet rendezett kristályos szerkezetekbe tudják alakítani. Ezért fontos, hogy sok, minél tisztább vizet (értem ez alatt a friss forrásvizet és lehetőleg szénsav menteset) fogyasszunk, mert a tiszta vízmolekulák sokkal jobban közvetítik a rezgéseket és az energiákat. A módszer másik alapja a hit, hit nélkül nem működik. Az említett doktor kutatásaiban azt is kimutatta, hogy az ima, a képek, a zene, a szavak, ami pozitívumot sugároz, mind jó hatással van ugyanazon vízre. "Testünk hatalmas zenekarral lehetne összehasonlítani: ha jó a zene, egészségről, ha rossz a zene, betegségről beszélhetünk. Ezért amikor a test rossz állapotba kerül, zenére van szüksége, aminek ilyenkor művészi értékénél fontosabb gyógyító ereje." – a doki komolyzenére utal. A módszert megelőzésre és tünetkezelésre ajánlott, vagy kisegítő módszernek komoly probléma esetén. Akit ez bővebben érdekel, keressen rá a doki kutatásaira, könyvben is megjelent 'A víz üzenetei' címmel.

Így aztán a negatívumot sugárzó képek, a média és a környezetünk, mind besorolható a káros külső hatásba. Apropó média: meghalt, ellopták, megölték….. a legtöbb hír negatív tartalmú, vagy pletyka, ez utóbbi csak rágógumi az agynak. Én egy éve a tévé és a rádió helyett olvasok.
Éppen ezért ajánlatos választékosan használni még a szavakat is, és figyelni arra, hogy mivel vesszük körül magunkat, mert a szervezetben és az agyban levő víz is mindenre reagál, befolyásolja közérzetünket és gondolatainkat. Sokkal bonyolultabb lények vagyunk, mint amit el tudunk képzelni, és képesek vagyunk alakítani a sorsunkat. Ezt a tényt bizonyítja a kvantumfizika, ezoterika, pszichológia is. Ennek következtében sokkal több lehetöségünk van, mint amennyit észre veszünk magunk körül.

Ezzel lezárult az "orvosi tanács" sorozat. Ezeket a dolgokat nem én találtam ki. Olvastam, hallottam, láttam és kísérletezek velük. Akit a téma bővebben érdekel, tudok ajánlani könyveket és dokumentumfilmeket.
A következő bejegyzésben a modern boldogságról lesz szó, vagyis mire kell odafigyelni, ha boldogok akarunk lenni a mai rohanó világunkban. (Ez az én boldogságom titka is.)

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. március 6., csütörtök

Természetes gyógymód

Három módszer meggyógyulni orvosi beavatkozás nélkül!
Amint megígértem itt a folytatás: :)

Aki nem olvasta az előző bejegyzésem (feb. 29) annak ajánlom, előbb azt olvassa el, mert összefüggő. Megismétlem, többségében nem a saját gondolataim, előadáson hallottam, és kiegészítettem a jegyzetemet.

Az Doki első és legérdekesebb válasza: "életcél és életkor megválasztása".

Képzeld el, hogy épp autót vezetsz éjszaka egy sík, puszta terepen, úgy hogy nem kapcsolsz lámpát, és nem tudod egyáltalán, hová és miért indultál el, hová és mikor érkezel, igazából csak sodródsz. Sajnos ehhez hasonlóan él a legtöbb ember, és észre sem veszi ezt. Aztán képzeld el ugyanezt az esti vezetési körülményt, úgy hogy lámpák felkapcsolva, pontosan tudod, mikor és hová kell megérkezz. Az élet olyan, mint egy esti utazás. Csak 100 métert látsz előre a lámpák fényében, viszont vezetés közben végig előtted lebeg az út végén rád váró cél (család, szállás vagy éppen megálló).

Ha pontosan leírt és időponthoz kötött célja van az embernek, akkor ez automatikusan bekapcsol egy "sikermechanizmust", ami segít oda elérni. Ez a sikermechanizmus megfigyelhető az állatoknál is. Míg az állatoknak automata, addig az embereknél ezt be kell programozni. A programozást a célok megválasztása, a személyiségfejlesztő irodalom olvasása, a pozitív környezet és az önszuggesztió segíti. Az is megfigyelhető, hogy azon egyéneknek akik társadalmunkban egyáltalán nem törődnek a problémákkal, akik társ és gyermek nélkül, teljesen felelőtlenül élnek, sokkal rövidebb az életük. Ha nincs életcél, akkor nem tud működni a sikermechanizmus.

Azért magasabb a nők átlag életkora, mert fiatal koruk óta, vagyis az első gyereküktől kezdve a nőnek gondoskodnia kell valakikről. Ezt annyira megszokja, hogy már miután kiröpülnek a gyerekek a családi fészekből, az anya még mindig gondoskodik róluk, a meny vagy vej nagy örömére. :) Míg a férfiak, ha nyugdíjba mennek, már nem kell megkeresni a mindennapi betevőt, mert azt hozza még a postás, és így nem érzik már magukat annyira fontosnak, céltalanná válik az életük, így könnyebben találja őket a betegség, és nehezebben gyógyulnak.

Ha nem ott él az egyén ahol szeretett volna, ha nem azzal foglalkozik, amivel legszívesebben és legeredményesebben töltené idejét, és legfőképpen nem azzal él, aki kiegészíti és támogatja élete folyamán, valószínűleg a kudarcmechanizmusa működik. Ebben az esetben elég könnyen elkap egy betegséget, vagy csak egyszerűen sosem érzi igazán jól magát, és nem boldog. Ha ilyenkor elmegy az orvoshoz, írnak egy receptet kiváló "gyógyszerekkel", és máris ott vagyunk ahonnan elindultunk.

A betegségek másik orvoslási módja, és a doki is ezt alkalmazza elmondása szerint már 15 éve, az "alternatív terápiák". Ma már bizonyított, hogy „a betegségek 90%-ka a gondolkodásból indul és csak 10% külső hatás”. Ezek után javasolt út, hogy már a gyermekekbe bele kell nevelni az "öngyógyító" gondolkodást. Felnőtt korban is próbálkoznak egy-egy nyitott páciensnél, hogy először a gondolkodását gyógyítják, párhuzamosan pedig tanácsolják az egyre népszerűbb Wellness termékek használatát, amit a Világ Rák Nélkül Szervezete (World Without Cancer) is javasol elsőként. Ezeket használom én is, és nagyon meg vagyok elégedve.

Ha a pozitív gondolkodást sikerült kialakítani a páciensnél, és a betegség nem előrehaladott,
ajánlott megszüntetni más káros külső hatást, megfelelő táplálékot kell bevinni a szervezetbe,
és a védőmechanizmusunk meggyógyítja a szervezetet. A jó hír pedig az, hogy ez az ajtó mindenki számára nyitva áll!

Hogy mik is valójában a káros külső hatások, hogyan lehet elkerülni őket és melyik a harmadik kezelési mód, azt is elárulom legközelebb. :)

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. február 29., péntek

Titok az egészségről

Megígértem előző bejegyzésemben, hogy írok még az orvosok előadásairól. Az egyik kedvencem Dr. Bakanek György - Magyar Olimpiai Bizottság és a Gyermekrák Alapítvány orvosszakértője, független doppingszakértő és nőgyógyász.



Sajnos nem tudok szó szerint idézni, mert csak jegyzetem van, de a fontosabb gondolatait megosztom veletek. Egy sor, számomra megdöbbentő információ hangzott el, amit azért is elhiszek, mert gyerekkoromban nagyon sokat voltam korházban egy születési figyelmetlenség miatt, s bár az orvosok a legjobbat ajánlották szüleimnek, csak ártottak. No, de vágjunk is bele a sűrűjébe.

"Semmilyen intézményrendszernek nem érdeke a TE egészséged."

Ezt azzal magyarázta, hogy a világon a második legerősebb iparág a gyógyszeripar. Minél több a beteg, annál több "gyógyszer" kell, és ez a gyártónak és az államnak is bevétel, még ha a "gyógyszereket" kedvezményes áron adják is. Mert a "gyógyszer nem más, mint néhány olcsó összetevő, aminek van egy kevés hatása és sok mellékhatása, mindez levédve, hogy sokkal drágábban hozhassák forgalomba", mint amiért előállították. A "gyógyszerek" inkább a tünetet szüntetik meg és mellékhatásuk van. Mivel több a mellékhatás ezért újabbakat és újabbakat ír fel az orvos, ami igazából nem gyógyít, csak csillapítja a mellékhatás tünetét. Vagyis "a felírt gyógyszerek 90%-ban ártanak és csak 10%-ban használnak"

Így aztán "20%-a a haláleseteknek a gyógyszerek mellékhatásának következménye."

Tehát "mindenki felelős a saját egészségéért"- mondja a doki, főként azért, hogy milyen mértékben fogyaszt az elkövetkezőkben "gyógyszereket", vagyis milyen mértékben mérgezi tovább mindenki a saját szervezetét. Ide egy székely vicc jut eszembe:

Az egykori székely is elmegy az orvoshoz receptet íratni, hogy "legyen az orvosnak miből élni." Aztán elmegy a patikába és kiveszi azokat a gyógyszereket, hogy "legyen a patikusnak is miből élni". Végül hazamegy és eldobja a gyógyszereket, hogy tudjon ő is még tovább élni. :)

A vicc alátámasztásaként elárulta a doki, hogy mi is tulajdonképpen az oly gyakran alkalmazott ANTIBIOTIKUM:
  • BIO = ÉLET
  • ANTI = valami ELLEN
- vagyis nem más, mint életellenes készítmény (na ebből köszönöm szépen, én többet nem kérek). Sajnos az antibiotikum nemcsak a szervezetre káros bacilusokat pusztítja, hanem a szervezetünket is. A többi "gyógyszer" esetében is megfigyelhető, hogy egy idő után étvágytalanságot, levertséget és sápadtságot okoz, és sok esetben az erősebb "gyógyszereket" étkezés után kell bevenni.

Amikor a szüleim két év intenzív kezelés után arra lettek figyelmesek, hogy sápadt és levert vagyok, valamint csak "turkálom" az ételt, gyanús lett a sok "gyógyszer" és a következő kivizsgáláson rákérdeztek az orvosra, aki enyhén elvörösödött és különböző oda nem találó magyarázatot adott. Többet nem vittek orvosok közelébe, csak ha már nem tudtak mit kezdeni velem. Utólag kiderült, hogy a "gyógyszerek", amit gyerekgyógyász írt fel, komoly károsodást okoztak a májamnak. Szerencsére a májam regenerálódott funkcióit illetően, viszont ecograf-vizsgálaton látszik rajta a korai megterhelés, és vigyáznom kell rá.

Gondolom, ezek után benned is kedves olvasóm felmerül a kérdés, hogy jól van, de hogyan lehet a betegségeket gyógyítani?

A doki nekünk erre is elmondta a személyes tapasztalatát. Hogy mi is az, és hogyan vigyázok én az egészségemre, elárulom a következő bejegyzésben. Érdemes lesz visszajönni, mert olyan megoldásokat mondott, ami mindenki számára elérhető. És azt is megtudtuk, miért élnek tovább a nők, mint a férfiak (azon kívül, hogy nincs feleségük).

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. február 27., szerda

A szeretet


A szeretet mindent megold


Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: “Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit. “

"A ház ura itthon van?", kérdezték.


"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."

"Akkor nem mehetünk be, felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.


"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"

Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"

"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.


"Miért nem?" kérdezte az asszony.


Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta,” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet.” Majd így folytatta, “Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.”


Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. „Ez nagyszerű!!”, mondta. „Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”

A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”

A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. „Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”

"Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének.
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, „Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.”

Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, „Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?”



Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.”
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"

KÍVÁNOM NEKTEK...
Ahol fájdalom van, kívánok nektek békét, és könyörületet.

Ahol kétségek vannak, kívánok nektek megújult önbizalmat képességeitekben, hogy leküzdhessétek.
Ahol fáradtság, kimerültség van, kívánok nektek megértést, türelmet, és megújult erőt.
Ahol félelem van, kívánok nektek szeretetet, és bátorságot.

Most két választásod van:
1. Átmész más oldalra, vagy
2. Meghívod a szeretetet azzal, hogy megosztod ezt a történetet azokkal, akik fontosak neked.
Remélem a másodikat választod. Én azt tettem.


http://bojtelaszlo.blogspot.com/


Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. február 21., csütörtök

Szabadon repülni, mint a madár

A múlt hétvégén életemben először lehetőségem adódott repülni. A cél állomás Budapest volt, csütörtökön reggel utaztam. Nem vagyok egy félős típus, mégis annyira izgatott voltam a rám váró eseményektől, hogy előző éjszaka nem bírtam elaludni. Így aztán korán reggel kimentem a kolozsvári reptérre. Minden rendben volt és húsz perccel hat óra előtt megkezdődött a beszállás, majd a szokásos felszállás előtti biztonsági bemutató. Körülbelül 100-an utazhattunk. Aztán kidöcögtünk a kifutópálya végére, és itt jön a kedvenc részem, amikor a nagy sebesség belepréselt a repülő üléseibe. Fantasztikus érzés volt és hirtelen el kezdtünk emelkedni. Te már tapasztaltál ilyet?



A reptér fényei felszállás közben.

Lassan elfogyott a szemünk elől a város lámpái és hirtelen köd (vagy felhők, nem tudni) borította be a kis látótávolságot. És alig telt el egy fél óra és máris landoltunk Ferihegyen. Busz, metró, villamos és máris várt rám egy meleg szoba vetett ággyal. Alvás következett.

Hát így kezdődött a hétvégem. Délután megkerültem a fél várost és elvégeztem napi teendőim. Péntek délelőtt a megszokott közösségápolás majd készülődés, mert bátyám szülinapja volt. Kis körben tartottuk: bór, süti, zene, beszélgetés. Már szombaton járt az eszünk. Reggel irány balatonalmádi: konferenciákkal egybekötött wellness hétvége háromcsillagos szállodában. Orvosok és komoly szakemberek beszéltek nekünk egészségvédelemről, meg üzleti technikákról, és a hosszú boldog élet titkáról, de erről részletesebben a következőben. Úszómedence, szauna, íncsiklandó finom kaják, élő zene, majd késő éjszakába nyúló buli.



Másnap sikertörténetek, további információk, aztán vissza Budapestre. Azt tapasztaltam, hogy egy-egy ilyen rendezvén nagyon feltölt lelkileg. Szó szerint, mintha megpörgettek volna. Olyan kedvem volt, hogy madarat lehetett volna fogatni velem. A boldogság és a szabadság érzése szárnyakot adott nemcsak nekem, hanem mindenkik. Egy ilyen csapat tagja lenni igazi öröm mindannyiunk számára. Van számodra egy nagyon jó hírem...., de ez a következő bejegyzésben majd megosztom.

2008. február 15., péntek

A Gondolat és a Választás

Minden, amit ember alkotott a földön egy gondolattal kezdődött, aztán a gondolathoz csatlakozott a képzeleterő és a kreativitás, majd cselekedetek sorozata. Így készítettek az őslakósok anno szerszámokat, így épültek az első házak, várak, műemlékek és felhőkarcolók; így készültek el a hajók, az első gépek, míg eljutottunk az autók, mobiltelefon, laptop, műhold és űrhajók világába. A gondolat az egyetlen dolog a világunkban, ami fölött korlátlanul rendelkezünk. Ezt a múlt hírességei tudták, azért sikerült nekik olyan nagy teljesítményt elérni.
A legtöbben azonban úgy próbálnak változtatni a körülményeiken, hogy a külső dolgokon változtatnak. Ez olyan mintha egy használt autót azzal igyekeznénk gyorsabbá tenni, hogy mindig ragyogó tisztán tartjuk, csak külsőleg foglalkozunk vele. Ahhoz, hogy valami változás következzen be az életünkben, először belül kell változtatni, mint amikor az autónak a motorját kell javítani, hogy gyorsabb legyen.

Tehát, ha azt akarjuk, hogy életkörülményeink jobb kilátásnak örvendjenek, akkor először a gondolatainkban rendet kell raknunk. Kiiktatni negatív érzelmeinket, hisz ez okozza a legtöbb nehézséget az életünkben. Aztán egyáltalán nem mindegy mit nézünk, mit hallgatunk, kivel állunk szóba. Minden, amit olvasunk, látunk és hallunk egy-egy virtuális legó darabkája. Minél jobban koncentrálunk egy témára, annál hamarabb áll össze a kép. Ha ebben a képben sok a filmekből látott gyilkosság és bűnözés, a bukásról és kudarcról szóló történet, ha sok panaszkodó embert hallgatunk a végső elénk táruló kép nagyon lehúzó erejű lesz. (Tudni kell még, hogy rádió- és tévéműsorok valamint az újságok és folyóíratok nagytöbbsége olyan az agynak, mint rágógumi a szájnak: lefoglalja és szinte semmi értelme. Van kivétel is, de az erősíti a szabályt). Ez a negatív érzelmek és a romboló gondolatok egyik forrása. A másik forrása a nevelésből jön.

Még az étel minősége és mennyisége is kapcsolatba hozható energiaszintünkkel. A zsíros és nehéz ételek valamint az alkohol lebontásához a szervezetünk további energiákat éget el, így kevesebb energiánk marad jókedvben élni. Nem beszélve az élvezeti szerekről, ami nemcsak káros az egészségünkre és további energiáktól foszt meg. Ugyancsak károsak ránk tekintve a mindennapi használatos tisztítószerek, tisztálkodási szerek és kozmetikumok. Ha nem vigyázunk ezekkel mind energiát pazarolunk, ami a közérzetünket befolyásolja.
Az itt felsorolt tények különböző kutatások eredményeként kerültek napvilágra. Mindenkinek a saját döntése, hogy mit választ ezek közül. Tudnia kell, hogy minden számít egészsége és közérzete szempontjából.

A választáson múlik minden. Táplálhatja testét és szellemét konstruktívan és rombolóan is. Ezeken a választásokon múlik minden személy energiaszintje. Ha az energiaszint magas, jobb a közérzet, több a bennünk levő szeretet és boldogság, és megtaláljuk belső energiaforrásunkat. Erre konstruktív hatással van a csend, a klasszikus zene és a pozitív beszéd, valamint személyiség fejlesztő irodalom. Ide társul és nagyon fontos a hit, mindez hit nélkül nem működik.
Lehet, hogy te ezt most nem hiszed el nekem. Elárulom neked, előre én sem hittem, azért elkezdtem megfigyelni személyeket, és kísérletezésbe kezdtem. Döbbenten tapasztalom, ezek a dolgok tényleg így vannak és nagyon örülök az egyelőre apró eredméneknek.

Azt is megállapították, hogy az emberek a választás előtt - a legtöbbször tudattalanul - mérlegelik az örömszerzés és a fájdalom elkerülésének lehetőségét, és úgy választanak, hogy minél több örömben legyen részük a lehető legkevesebb fájdalom árán. Akik naggyá váltak a múltban soha nem foglalkoztak a fájdalommal és a kudarccal, csak a céljaikkal és saját fejlődésükkel foglalkoztak, ezért áldozatuk meghozta a gyümölcsöt.
Tehát gondolatainkon és választásainkon múlik a közérzetünk, ami befolyással van a boldogság érzetünkre, és az is milyen életszínvonalon élünk. Ha ezzel a szintünkkel nem vagyunk megelégedve, akkor magunkból és értékeinkből kiindulva meg kell változtatnunk szokásainkat, cselekedeteinket, majd gondolatainkat és szép lassan megváltoznak a külső körülmények is. Ez az elv alkalmazható egészségügyi kérdésben is. Az elv egyetlen akadálya a gyerekkorból hozott hibás programok, amiket egy kis kreativitással le lehet győzni. Apropó kreativitás: az nevezhető kreatív embernek, aki a napi feladatait hajlandó más és másféleképpen megoldani.

Mindenképp hitet és kitartást igényel. Soha nincs eredménytelen kísérlet, mert mindenből tanulni lehet, erre a legjobb példa Thomas Edison élete.

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. január 31., csütörtök

A választás

Kaptam olyan személyes visszajelzéseket, hogy meg akarok változtatni embereket, nos én nem akarok. A blog egyik célja, hogy segítsen azoknak, akik változni szeretnének, a másik, hogy megkérdőjelezze a régi beidegződött szokásmintákat. Sokan ragaszkodnak a hagyományokhoz. Néprajzi szempontból nagyon értékesek, azonban el kell választani a néprajzot a viselkedésmódtól. Nagyon fejlődő világban élünk és csak az tud hosszú távon fennmaradni, aki képes lépést tartani a fejlődéssel. Szívesen megnézném, hogy mit tenne manapság egy 100 évvel ezelőtt élt ember, hogyan boldogulna a mostani civilizációban. És mégis sokan ragaszkodnak azokhoz a több évtizedes beidegződésekhez, programokhoz, amit az elődjeinktől kaptunk.
A változás elején vagyunk még, olyankor, amikor még be lehet pótolni a kisebb lemaradásokat. Ehhez azonban nyitott kell lenni, különben társadalmunk lemaradó rétegét fogjuk képviselni. Ez a változás is egy választás.

Van a világban több 100 azonos keresztnevű ember. Ezekből az egyik te vagy, a másik esetleg egy ismerős stb. Kicsi a valószínűsége annak, hogy két azonos nevű ember egyszerre ugyanazt teszi. Mindenik a saját elképzelései szerint választ egy lehetőséget, legyen szó ételformáról, iskoláról, jövedelemről, párról, barátról, autóról, élményről, stb. Az szerint választ, hogy mit talál a legmegfelelőbbnek. Vagyis a személyiségképünknek megfelelően választunk. Ez a személyiségkép egy program, ami fut az agyunkban. Ezt a programot életünk első felében szüleink és/illetve közvetlen környezetünk írták a neveléssel, majd mi tovább írjuk életünk végéig. Azonban 18 éves korunktól kezdve a szülői szigorúságtól függően jogunk van választani. Ha neked az a fontos, hogy megfelelj szüleid elvárásainak akkor nincs értelme tovább olvasnod. Ez a bejegyzés elsősorban azoknak szól, akik többet szeretnének elérni az életben, mint a jelenlegi kilátásaik ígérnek.

Nagyon korán megtanítanak a szüleink/nevelőink, hogy válasszunk két tárgy között. Aztán megtanultuk azt is, hogyan válasszunk két esemény között, kevesebbnek sikerül már választani két viselkedésforma között, mert ez már egy nevelőtől tudattalanul kapott program. Sokáig nekem sem tűnt fel, hogy egy adott szituációban viselkedhetnék másképp is. Szerencsére az élet az egyik legjobb tanító annak, aki hajlandó tanulni. Még serdülőkorban megkezdjük a párválasztást, családi állapotunk megválasztását. Majd szakmaválasztást, esetleg továbbtanulás és munkahelyválasztás. Itt azonban sokan befejezik a választást és a továbbiakban sodródnak az életben.

A választási lehetőségek nem állnak itt meg. Például az ember azt is megválasztja, hogy boldogan, vagy boldogtalanul fogja leélni az életét, ez azonban nem tudatos választás. A beidegződött programjainktól függ. Ugyan ez a helyzet a gazdagsággal is, aztán a társadalomban betöltött szereppel is, ide sorolható a szerencse, a siker, az elért eredmények és szinte minden, ami nem történik meg egy ember élete során, mint tapasztalat.

A személyiség fejlettségétől függ, hogy ki milyen szintekig megy el a választásban.
Vegyünk példának 100 János nevű embert (elnézést, ha valakit így hívnak):
- az első Jánosunk szegény falusi környezetből jön, mondjuk csak négy osztálya van és megelégszik a pásztorsággal.
- a második egy kicsit igényesebb kijár nyolc osztályt és kovácsinasnak, majd kovácsnak áll
- a harmadik ismét igényesebb, szakiskolát végez és kőművesnek áll
- a negyedik líceumot végez és elárusítónak áll
- az ötödik már tisztviselő, értékesítő, tanár, középvezető, és így tovább a magasabb szintekig: cégtulajdonos, orvos, kutató, politikai pártelnök, színészek, milliomos, milliárdos. Ők mind választottak, a programjaiknak megfelelően. És miért nem te vagy az, aki egy magasabb funkciót tölt be, aki jobb életkörülmények között él?
Tudom én, mit gondolsz, azt hogy mindenki nem olyan okos, hogy bármit megtanuljon.
Azt kell mondjam igazad van. Egy tényt ne felejtsünk el: az átlagember az agyképességeinek kevesebb, mint 10%-át használja. A kutatók már bebizonyították, hogy minden embernek van egy különleges adottsága, csupán fel kellene fedeznie a magában rejlő kincseket. Akik magas beosztásokat, színvonalasabb életkörülményeket élnek, azok vették a fáradságot és felfedezték kiváló adottságukat. Választottak és változtattak.

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. január 20., vasárnap

A gondolat ereje

Az utóbbi időben egyre több a kutatás az emberi agy kapacitásával kapcsolatban. Rájöttek, és már bizonyítják is, hogy az emberi gondolatok alkotják a világot. Tehát ha valamire folyamatosan gondol valaki, az tényekké alakul át. Így mindenki maga alakítja ki a saját életkörülményeit, vannak, akik tudatosan (körülbelül a föld lakosságának 3%-a) a többi pedig tudattalanul. Illetve van még egy átmeneti csoport, aki sejti, hogy van valami összefüggés, de vagy nincs elég bátorsága szembenézni a tényekkel, hogy akár ő is képes lehet irányítani a saját világát, vagy annyira meg van elégedve a körülményeivel, hogy nem szakít rá időt nagyobb eredmény reményében.

Napjainkban az egyik legcsodálatraméltóbb példa az Arab Emírségek esete. Negyven évvel ezelőtt kezdődött az egész. Akkoriban sátrakban és viskókban laktak az ország lakói, és napirenden volt a törzsek közötti viszálykodás, fegyveres összetűzés, bosszúállás. Akkor még kilenc törzs tartozott egy kalap alá, amiből későbbiekben kettő kivált és maradtak heten. Ekkor a hét törzsfőnök közül a leggazdagabb elkezdett gondolkodni a népe jövőjén, és arra a következtetésre jutott, hogy ha úgy folytatják életvitelüket, hogy a kőolajból származó bevételt fegyverekre és viszálykodásra költik, miután kifogy a kőolaj, igen rossz sorsra fognak jutni az utódok, mivel országukban csak sivatag van, egyetlen kincs a kőolajuk. Rájött, hogy változtatni kell az eddigi életmódjukon.
A gondolkodása meghozta az eredményt, amit megosztott a másik törzsek vezetőivel. A tárgyalások következtében egyetértettek és békét kötöttek a törzsek és elkezdtek a jövőjükön dolgozni. Az eddig egymás megtorlására fordított energiájukat a jövőjük jobbá tételére fordították. Őket nem érdekelte, hogy az országban nem nőnek fák vagy fű, az sem, hogy nagyon szűkös az édesvízkészletük, hogy viszonylag kevés tengerpartjuk van, hogy nincsenek hófödte hegyeik, sem az előítéletek az arabokkal szemben. Volt egy nagyszerű elképzelés, egy remek ötletsor, és elkezdték tervezni azt az országot, amit szerettek volna maguk körül. Az egyik legnehezebb dolguk a lakosság mentalitásának megváltoztatása volt. Leginkább ezért tartott tovább, mert akinek a vérében van a bosszú, azt már nem nagyon lehet kinevelni.

"Minden teljesítmény, minden munkával megszerzett gazdagság kezdete egy GONDOLAT volt". Napoleon Hill

Dolgoztak keményen. Eltelt negyven év, és most szét lehet nézni abban az országban. Nincs bűnözés, hatalmas pálmafák alatt fű, amit importált édesvízzel öntöznek, pálmafa alakú félsziget építve, hogy minél több turistának legyen hely, a sivatagban hó és fedett sípálya van a változatosság érdekében. Nem beszélve a hatalmas luxusszállodákról és óriási szórakozóhelyekről. Most már a turizmusból is akkora bevételük van, mint a kőolajból. Már nem érdekli őket, mikor fogy ki a kőolaj. A világ turizmusparadicsomává nőtte ki magát az az ország.

„Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni.” Walt Disney

Apropó bátorság: azt nevezik bátor embernek, aki szembenéz saját félelmeivel.
Az araboknak volt bátorságuk, és hatalmas változáson mentek át. Aztán minden eszköz, ami ezen a földön van, mind emberek alkották. Elképzelték, gondolkodtak rajta, majd nekifogtak és megvalósították. A képességek mindenkiben benne vannak, csak egy döntést kell hozni, hogy kiaknázza képességeit. Nekünk nem kell feltalálni a spanyolviaszt, csupán használni mindazt, ami a rendelkezésünkre áll. Mindenkinek megközelítőleg ugyanannyi agysejtje van. A tudósok bebizonyították, hogy az átlagember az agyának kevesebb, mint 10%-át használja. Egyetlen dolgunk van, hogy még néhány százaléknak feladatot adjunk. Mindenkinek a saját személyes ügye, hogy mit tesz, azonban tehetne ennél sokkal többet. Ez már a választáson múlik.

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. január 18., péntek

Miért a gazdagságot választják?

Gyakran találkozok olyanokkal akik a gazdagság ellen vannak. Időmbe telt mire megértettem, hogy egyesek szemébe miért olyan rossz dolog a sok pénz. Ezalatt több siker történetről szóló könyvet kiolvastam és megértettem, hogy ez összefüggésben van a pénzügyi műveltséggel és a neveléssel. Az a tény, hogy nem jut bármire pénz, számukra a valóság és a többit valótlannak, lehetetlennek tartják. Azért találkoztam ezekkel az emberekkel mert ilyenből van a legtöbb, és az ismerőseim nagy többsége is ebbe a csoportba tartozik, akik pénzért dolgoznak, és számukra az a normális, ha X időt dolgoznak Y összegért. Az ilyen embereknek a biztonság a fontos.
Ha előttük gazdagságról beszélünk, az első ember aki eszükbe jut az a főnökük. Az eddigi írásaimban nem a cégtulajdonosokra gondoltam, akik az embereket a maguk módján kihasználják, panaszkodnak, hogy rosszul megy a cég, miközben munkájuk után egyre gazdagabb. Sajnos kelet Európa ilyenekkel van tele.

Van azonban egy jó hírem. Létezik igazságos gazdagság is. Már több olyan emberrel találkoztam aki nem hagyományos vállalkozás útján jutott legális és nagy vagyonhoz.
Ezek az emberek nem nagyképűek, nem parancsolnak, sosem morcosak, nem is kiabálnak, és nem kapzsik. Ők szerények, alázatosak és segítőkészek, mindig vidámak és remek társaságok. Még itt kelet Európában kevesen vannak, de a jelek arra utalnak, hogy egyre többen lesznek. Olyan életet élnek, ami sokak számára csábító, főleg azért, mert könnyebben elérhető az a gazdagság, mint létrehozni egy milliókat termelő birodalmat, másrészt a magatartásuk és stílusuk sok kitörni szándékozónak csábító lehet.

Hallani olyanokat is, hogy "engem a pénz nem érdekel!". Ilyenkor mindig mosolygok, és megkérdem hogy miért jár munkába?
A pénz egy olyan eszköz manapság, amivel nem csak a családot lehet eltartani, hanem még nagyon sok mindenre használható. Multifunkciónális. Tetszik nem tetszik, egyre többen hagynak fel a régi identitással és a gazdagság útjára térnek, mert olyan világot élünk ahol pénz nélkül nagyon nehéz. Hiába mondja bárki, hogy pénz helyett adok neked sok szeretetet, mert ezzel már nagyon kevesen érik be, és főleg nem a gyerekek. A reklám szakemberek nagyon rafináltak, olyan értelemben, hogy azt a közeget veszik célba aki a legjobban manipulálható: a gyerekek. A felnőtt már tud parancsolni valamennyire magának, viszont a gyerek nem lát a reklám mögé, hanem ő is akar egy olyat, és mindenféle játékokat kérnek maguknak, akkor is ha már kiállítást lehetne nyitni a sok régi játékból. És ugye a szülő a gyerekéért mindent megtesz, akkor is, ha az nem válik a hasznára. Aztán az idő múlásával nő a gyerek és egyre nagyobb és drágább játék kell. És itt jön be az előző cikk, ha folyton "nem"-et hall, az a valóságukká válik és elhiszik. Ezért tiltakoznak egyesek a pénz ellen.

Egy másik tényező, amiért sokan a gazdagságot választják egy idő után az a szabadság. Elődjeink az életüket adták értük. Csak az rendelkezik korlátlan szabadidővel aki saját magának dolgozik és van elég pénze ahhoz, hogy ne kelljen mindennap érte dolgozni. Az a szabad ember, aki szükség esetén akár több hónapig is el tudja halasztani a dolgát, anélkül hogy ezt a költségvetése megérezné. Bár lehet, hogy a pénz hordoz magában felelősséget, sokan azonban inkább vállalják a többlettel a "megküzdést" mint a kevesebbel. Nem az nehéz, hogy mit csináljak plusz 1000 euróval, hanem hogy még kellene 1000 euró és honnan vegyem elő.

Egy harmadik tényező, amiért a gazdagságot választják az a sikeresség, bár nem mindig nevezhető sikeresnek a gazdag (pl. Thomas Edison esete, bár gazdag volt mégis az egyik legsikertelenebb feltaláló, mert számos kísérlete nem hozta meg az eredményt, de ő nem adta fel, és ezért van villanykörte, gumiabroncs az autókon, stb.) mégis, ha valakinek sok pénze van sikeresnek érzi magát, megnő az önbizalma, stb.

Egy negyedik tényező a boldogság. Régi mondás: a pénz nem boldogít. Tény hogy sok gazdag ember nem boldogabb, mint egy szegény, az is tény hogy a válások körül belül a 20%-ka manapság a pénz miatt van. Nem beszélve azokról akik az utcán tartják a markukat, mert még betevőre sem jut. A mai világban megközelítőleg ugyanannyi boldogtalanságot okoz a pénz hiánya, mint amennyi boldogságot.

"Csak azt adhatjuk, amink van. Aki boldogtalan, nem adhat boldogságot,
aki sikertelen, nem segíthet másokat sikerre. Első kötelességünk:
önmagunkon segíteni, hogy ne legyünk másoknak teher. Először tanulni,
aztán tanítani! Először teremteni, aztán adni! Ez az élet vastörvénye."
Herbert N. Casson

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. január 14., hétfő

A természet csodái és az emberiség képességei

Különböző elméletek vannak a Föld keletkezéséről. Bármi is legyen egy dolog bizonyos, hogy csodálatra méltó folyamatok vannak. Az egyik ilyen folyamat a költöző madarak vándorlása. Az utolsó nyáron született vándor madár, amelyiknek az agya dió nagyságú, az is ősszel nekivág a nagy útnak. A másik ilyen folyamat a hibernáló emlősök utódjai, például a mókus, amelyik soha nem látott havat, nem tudja mi a tél és mégis ősszel szorgosan gyűjti a mogyorót a hideg hónapokra. És még sorolhatnánk, mert számos példa van.

Létezik egy úgynevezett siker ösztön, ami ezeket az állatokat segíti túlélni nehéz élet körülményt. Ez a siker ösztön készteti a kismadarat, hogy irány Afrika, a mókust, hogy gyűjtsön mogyorót, stb. Az embernek is van siker ösztöne. A bibi csupán az, hogy az anyaállat ösztönzi és támogatja a maga módján kicsinyét dolgok megtételére, és rövid idő alatt sok mindent megtanít, hogy túl élje élete első évét. Az ember esetében a folyamat tovább tart sajnos. A tanulásunk része volt, hogy "nem szabad", "ha nem azt csinálod kikapsz", "rossz vagy", "az lehetetlen", "te ehhez kicsi vagy" és hasonlók. Aztán ha valami új dolgot csinál a gyerek és rosszul sül el megszidják, kiabálnak vele, megverik, stb. Persze vannak kivételek, de ezek erősítik a szabályt.
Ezek a nevelési szokások általában demoralizálják a gyerekeket és személyiségük részévé válik. Mire felnőnek önbizalom hiányosak lesznek, kisebbrendűség érzetük van, és sok dolgot lehetetlennek, elérhetetlennek tartanak. Egy irreális énképet alakítanak magukról ki, ennek következtében képtelennek érzik magukat bizonyos feladatok elvégzésére. Bármi újjal találkoznak első reakciójuk negatív és észre sem veszik, mert a kudarc mechanizmus már automata. Aggodnak a cselekedet helyett.
A legrosszabb ebben az, hogy nagyon kevesen ismerik ezt fel felnőtt korban, így képtelenek kilépni ebből az irreális énképből, így aztán teljesen megrekednek egy kényelmi zónában, amiben egy idő után kényelmetlenül érzik magukat és boldogtalanok, mások makacsok és félnek a változástól.

Tehát ezért az ember saját magának kell kifejlessze a siker ösztönét, miután nagykorúvá lett, hogy könnyebben vegye az akadályokat. Az akadályok magukban mind jó dolgok. Nézzük csak mi történik egy folyóval, ha gátakat építenek rá? Felduzzad és hatalmas turbinákat képes meghajtani. Így van ez az embereknél is. Ha akadállyal találkozik, van hite és önbizalma, képes legyőzni azt. Sőt a kvantum fizika már bizonyítja a gondolat alkotó erejét, csak ehhez elsősorban ki kell iktatni a negatív érzelmeket, amik gyermekkorban a személyiség részévé váltak, aztán hinni kell az egész kvantum fizikába, és kell egy adag bátorság is. Mi tagadás én is megijedtem amikor először megtapasztaltam a gondolatok erejét. Nem dugtam a fejem a homokba, hanem elkezdtem a tudat programozását tanulni és használni. És mini csodák történtek, és történnek folyamatosan. Ezeknek a tapasztalatok sorozata adja nekem most a lelkesedést, az életkedvet, a boldogságot és látom az életem lényegét. Ez egy hosszú folyamat, ami hitet és kitartást igényelt, ezekért most a gyümölcs kárpótol.

Kutatásokban már kimutatták, hogy az átlag ember úgy hal meg, hogy nem tud a képességeiről, és ez a hiányos nevelésnek tudható be első sorban. Nem a szülők, vagy aki nevel a hibás, mert ő elképzelése szerint a legjobbat akarja, csupán nincs tisztába az illető azzal, hogy minek milyen hatása van. Elsősorban az oktatásban kellene forradalmasítani, hogy egy sikeresebb és boldogabb generációk kerüljenek ki.

Emberi joga van mindenkinek elérni mindazt, amit ez a világ kínál nekünk. Ennek azonban ára van, amit sokak nem hajlandók megfizetni, inkább azt mondják lehetetlen, ahelyett hogy elgondolkoznának azon, hogy hogyan érhető el. Nem szerencse kérdése, ez egy tudatos fejlődés, aminek kezdete van és ha megízlelte valaki a sikert, képtelen megállni. Mindenki számára elérhető, csupán akarni kell. Akkor lesz egy sportolóból bajnok, ha azt ő nagyon akarja. Az ember akkor lesz sikeres, boldog és gazdag, ha szintén akarja. Van egy jó székely mondás: Disznó tor nem erőszak!

Az itt olvasható állítások kutatások eredményei, és általában igazak, lehetnek azonban egyedi esetek, ahol ezek nem érvényesek. Olvastam, megfigyeltem, tapasztaltam, leírtam.

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. január 12., szombat

Az oktatás

Kisiskolás korom óta sose szerettem tanulni. Sose láttam be, mi szüksége van annak, amit tanítanak az iskolában. Egészen mai napig vívódtam magamban, hogy miért érzek így az oktatás iránt. Most már tudom, hogy hasznos a deriválás, hogy kell a nyelv- és nyelvtan ismeret. A biológiát, a történelmet, a kémiát, a földrajzot mindig szerettem, de csak alap fokon. Mélyebben nem tudtak megérinteni. Egy tantárgy sem tudott igazából megérinteni, pedig már 19 éve nyomom a tanintézmények padjait.

Kicsi korom óta sikerről, boldogságról és sok pénzről álmodom. Ezt sehol nem tanították. És bárkivel szóba hoztam a múltban lehetetlennek tartotta ezt a hármat egy helyen, és ez még több kérdést tett fel bennem.
Nem adtam fel, tovább kerestem, hol tudatosan, hol tudattalanul ennek a lehetőségét. Ha annyi értelmes és hasznos dolgot feltaláltak már, miért pont ez nem lehetséges. Aztán találkoztam a személyiségfejlesztő-irodalommal, szinte eszem a könyveket, és bármilyen zsúfolt napom van, ha egy keveset is, de olvasok a témában. Épp a ma reggeli olvasmányom ezt az eddigi zűrzavart kitisztította. A könyvet egy önerőből meggazdagodott ember írta, akinek az édesapja egyetemi tanár volt, és a fogadott apja egy vállalkozó. A két apa két külön dolgot tanított az írónak kis srác kora óta. Ő Robert Kiyosaki, és a könyveiben épp arra tanít, hogyan lehet a Sikert, a Boldogságot és a Gazdagságot egyszerre elérni, természetesen becsületes úton. Tehát lehetséges. Bárki elérheti, csupán hajlandó kell legyen változni. A képesség mindenkiben benne van. A részletekért olvasd el 'A Szerencse választáson múlik' és a 'Biztonság és szabadság' cikkeim.

Azt sajnálom, hogy az iskolában ilyen fontos dolgokat nem tanítanak, pedig sokkal egyszerűbb, mint bármelyik tantárgy. Így elsőre bonyolultnak tűnhet annak, aki nem jártas a témában. Csak azután tisztult ki nekem is, miután elolvastam néhány e témába vágó könyvet, és beszélgettem olyan emberekkel, akik mindezt már elérték. Az nem tetszik nekem még az egyetemi oktatásban (és itt a szaktantárgyakra gondolok), hogy a tanárok amit tanítanak, azt többségben könyvekből tudják, és kevés a tapasztalat, vagyis tudásuk elméleti, nem gyakorlati.

A gazdag emberek nem lesznek tanárok, pedig mindenkinek szüksége van pénzügyi intelligenciára és hitelességre, mert ezek a gazdagság mozgató rugói. A siker pedig a személyiségfejlesztés eredménye. Hitet és önbizalmat kell építeni, pozitívvá kell válni. Lehet könyvekből is tanulni, viszont tapasztalat teszi mesterré az embert. Ami a boldogságot illeti, az egy kicsit bonyolultabb, mert oda kell személyiségfejlődés, semleges vagy pozitív környezet, és egy valamilyen jövedelmi háttér. A boldogság másik feltétele, hogy TE irányítsd a saját életed, és ne csak történjenek veled a dolgok, ehhez azonban célok és álmok kellenek.

Félreértés ne essék, nem az oktatás és a tanári kar ellen vagyok. Szükség van a gyerekeket alap ismeretekhez juttatni. Mai napig tisztelem néhány tanáromat, akik nem csak a tananyagot nyomták, hanem emberként is kezeltek.
Miért van az, hogy a felhőtlenül boldog kisgyerek bekerül az iskolapadba, végig megy a rendszeren és szakiskola vagy érettségi után önbizalomhiányosak, és már sokkal kevesebbet nevetnek, már nem olyan boldogok? Tény, hogy nem csak az iskolán múlik mindez, hanem a szülőkön, a környezeten is.

Ha megkérdezünk egy 18-20 éves fiatalt, hogy "Mit szeretne az életben elérni?", a legtöbb válasz, hogy boldog legyen, sikeres legyen, vehessen egy lakást, egy autót, mehessen nyaralni, stb. Kevésnek van egy konkrét célja.

Ezeket miért nem tanítják?
Fejlődik a világ, új kihívásokkal szembesül a mai nap embere. Ehhez nagy segítség lenne, ha a jövő generációit megtanítanák célkitűzésre és pénzügyi intelligenciára.

Ez az én személyes véleményem.


Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. január 6., vasárnap

Képek rólam :)

Megfertőzött néhány jóember és elkeztem én is élni.




Ébren szép az élet, s úgy élni, hogy mindig szívesen emlékezz vissza.
Ez még a kezdet :))

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com

2008. január 3., csütörtök

Biztonság és szabadság

Napjainkban sokan a biztonságot választják a szabadság helyett, holott valamikor őseink a vérüket adták a szabadságért, és ezért a földért.
Mindenki egy biztos munkáról álmodik, ami valóban nem más mint rabság. Az alkalmazottak rabjuk a főnöküknek, az mások álmaiért dolgoznak naponta több órát, sokszor a betevő falatért.
Legközelebb ha mész az utcán, figyeld meg a környezetedben lévő embereket és gyerekeket. Ritka az a felnőtt akit mosolyogni látnál, és nézd meg a gyerekeket: többségük nevet, boldogok. Miért? Miért nem lehet boldog egy felnőtt?
Elmondom: valószínűleg azért, mert úgy érzik nem ők irányítják az életüket, hanem csak megtörténnek velük a dolgok, sodródnak az életben, nem érzik, hogy ők irányítják az életüket és ez elbizonytalanítja és szomorúvá teszi őket. A rohanás a megélhetésért és a biztonságért elszívja minden energiájukat.

Van egy néhány ember, aki szabad, aki a saját álmaiért dolgozik, és a gyerekek, akik még gondtalanok, boldogok, mindig nevetnek, bizonyos értelemben függetlenek.
Ezek után jogos a kérdés: el lehet érni a függetlenséget és boldogságot?
A válaszom igen lehetséges. A lehetőségek világában élünk, azonban ennek az eléréséhez az emberiségnek változnia kell elsősorban beállítottságban, hozzáállásban, hitben, hogy ő is elérheti mindazt.

Minden embert úgy képzelek el, mint egy profi számítógépet (a legjobb számítógépet, amit még fel sem találtak). Aztán minden számítógépen más program fut. A csavargók és kitaszítottak gépén csak DOS van, az átlag embereknek WINDOWS 95, míg a gazdagoknak minimum XP. Ezeket a programokat a szüleink és a környezetünk, valamint azok a személyek írták, akiket szerettünk, és ez így megy évezredek óta. Még ezzel sem volna baj, csak akinek Dos van az egyáltalán nem frissít, Akinek Windows 95 van, azok úgy 5 évente frissítenek egy minimálisat, az XP tulajdonosok pedig legalább kéthavonta. Sokan elcsodálkoznak mások sikerén és szerencséjén, mások irigylik és vannak akik elkezdenek azon gondolkozni, hogy ha neki jár nekem miért nem? Az nem számít, hogy a szüleink kinek milyen "programot" írtak nekünk. Ha egy ember ráébred, hogy rossz a program, képes azt felülírni. És elkezdenek frissíteni. Erre a leghatásosabb módszer az olvasás. Elsősorban sikeres emberek által írt személyiségfejlesztő könyvekre gondolok (Brian Tracy, Dale Carnegie, Napoleon Hill, Robert T. Kiyosaki, Donald Trump, Keith Ellis, John Maxwell, stb). Te hová tartozol?

A STAMFORD egyetemen bebizonyították, hogy a föld lakosságának körülbelül a 80%-a az agy kapacitásának kevesebb mint 10%-át használja. Az emberek nagy többsége úgy hal meg, hogy valódi képességeiről nem is tud.
Az agy egyik fontos tulajdonsága a vonzás: vagyis amire a legtöbbet gondolunk, az megvalósul. És ez tény. A bibi csak az, hogy a legtöbb ember újra és újra arra gondol, amit nem akar. Ezzel nem eltávolítja a vészt, hanem bevonzza az életébe. Hihetelennek hangzik? Tapasztalatból írom, hónapokon keresztül én is ezt tettem. Csak néha figyelj tudatosan arra, hogy mi jár a fejedben.

Üdv Laci
bojtelaszlo@fiatalongazdagon.com